Nyitott Kipufogó Rendszer | Torrent Oldalak Nyitott

December 25, 2021, 6:18 am

Az azért elgondolkoztató, hogy a motor optimális működéséhez valamennyi fojtásra mindenképpen szükség van, így az alábbiakban felsorolandó összes fogást egyszerre alkalmazva a gyorsulási versenyeken elnyerendő kupák helyének kialakítása mellett a motorgenerálra is elkezdhezdhetünk lelkileg felkészülni. Az autótuningolók régóta az ellenséget látják a katalizátorban. Az ő szempontjukból valóban értéktelen, a teljesítményt csak csökkentő, ugyanakkor drága és kényes alkatrész a katalizátor. Azt viszont könnyű belátni, hogy a környezet védelme csak megér ennyit, felnövekvő gyermekeink jövőjéről van szó, ha ennyi demagógiát megengedhetünk magunknak. Ráadásul kipufogós szakemberek egybehangzó véleménye szerint a mai katalizátorok annyira túl vannak méretezve, hogy kiiktatásuk nem jelent változást teljesítményméréskor - csak a zöldkártya-vizsgálaton. (Kivételt csak a régi konstrukciók jelentenek, amik tényleg sokat butítottak a teljesítményen. A 93-as évjáratú Skoda Favoritnál például a katalizátor bevezetése 10 százalék körüli teljesítményvesztéssel járt. )

nyitott kipufogó rendszer a l

Ekkor teljesítményt is vesztünk, hiszen a terjeszkedés nem a dugattyút nyomja lefelé, hanem a kipufogóba megy. Nem kell azonban megijedni, a korszerű, nagy szelepösszenyitású, nagy fordulatú motorok nem annyira érzékenyek a kis fojtású kipufogóra, mert eleve nem kalkulálnak túl nagy fojtással, ez inkább a régi, kisebb fordulatú, kevésbé sportos vezérlési időkkel rendelkező motorokon volt probléma. A szelep beverődésnek sok oka lehet, az egyik leggyakoribb a nagy szelephézaggal való üzem, amikor a szelep zárását a szelepvezérlő bütyök nem követi le rendesen és a zárás kontrol nélkül, a rugó által valósul meg. Ehhez persze nagy fordulat is kell, esetleg túlhevült szeleptányér. Manapság a korszerű, ólmozatlan benzinre méretezett erős szelepek és pontos szelepülékeknél ez a betegség nem gyakori. Üdv. Motordoktor

És ez is nagyon hangos. Hasonló elven müködnek a rezonátor ok, amiket többnyire a hátsó dob környékén a kipufogócsőbe építenek be. Ezek előnye, hogy olcsóbbak és hogy utólag is hangolhatóak. Ügyes kezű gépészek olyan komplett rendszereket is létre tudnak hozni az előbbiekben felsorolt eszközökből, amelyek részegységeinek előnyei egymást kiegészítve járulnak hozzá a teljesítmény fokozásához. Lúzerek viszont teljesen el tudják bénázni a rendszert, és amellett, hogy a teljesítmény effektíve csökken, még a motor is secperc alatt amortizálódik. Többet ésszel mint hegesztőpákával. Ha viszont minden klappol és a pénztárca is dagad, a kipufogórendszer megduplázása újabb lovakat ébreszt fel tetszhalott állapotukból. Vegyünk egy négyhengeres motort. Két-két henger ellenütemben dolgozik. Ha a kipufogógázok végig szeparáltan távoznak, a hengertöltet-átszívásának káros hatását lenullázzuk, legalábbis a Magnum Tuning oldalai szerint. Csupa öröm az élet; kár hogy ehhez viszont mindenből két darabra van szükség (dupla katalizátor, középdob, csőrendszer és hátsódob), ráadásul a második rendszer felfogását, rögzítését magunknak kell megoldanunk.

Tuningcégek átdolgozott leömlő ket is ajánlanak. Ilyennel személyesen még nem találkoztunk, az azonban az árlisták tanulmányozása után biztosra vehető, hogy drága mulatság. A dolog jellegénél fogva kizárólag típus-specifikus cuccokról lehet szó, amelyeknél a tuningolók az eredeti gyári rendszer geometriájának módosításával szabadítanak fel plusz teljesítményt. Az is számít, hogy ezek a leömlők belülről is polírozottak (a gyári cuccoknál ez túl nagy, vállalhatatlan költséget jelentene), így a távozó gázok még inkább egyenes vonalban, különösebb örvények kialakulása nélkül távozhatnak.

Talált Oldalak: 1 2 3 [Következő >>] Megjelenítve 1 -től 20 -ig (összesen 41 termék) Amennyiben nem találod a keresett terméket, vagy bármilyen további kérdés merült fel benned, csak telefonálj bátran NYITVATARTÁSI időben, és állunk rendelkezésedre! Szerzői jog © 2020 Importtuning a versenyautó felszerelés és alkatrész üzlet Webáruház motorját osCommerce alapon az OSCOM fejlesztette.

  1. Nyitott kipufogó rendszer a usb
  2. Kipufogó
  3. Eisenmann kipufogó
  4. Fallout 3 goty magyarítás
  5. 2. osztály – Nógrádmegyeri Mikszáth Kálmán Általános Iskola
  6. Nyitott kipufogó rendszer nem elérhető
  7. Torrent oldalak nyitott
  8. Haccp rendszer
nyitott kipufogó rendszer a word

Üdvözlöm! Érdeklődnék, hogy szelep beverődés-illetve szelep égés mitől következik be? Esetleg a nyitott kipufogótól? Mi okozza ezeket a hibákat és hogy kerülhető el? Jani Kedves Jani! A szelepbeégés általában attól van, hogy az égés lángfrontja behatol a szeleptányér és a szelepülék közé, ott a zárófelületet túlmelegíti, károsítja, így a szelep már nem zár rendesen: minden egyes munkaütemnél a lángfront ismételten errodálja a szeleptányért és a szelepüléket. Mivel a szeleptányér hőelvezetése rosszabb, az hamarabb beég vagy szétég. A lángfront behatolását okozhatja az eleve rosszul záró szelep, a túl kicsi szelephézag -hiszen nem zár fel a szelepülékre - vagy az elnyúló égés. Ez utóbbi például akkor következik be, ha a keverék szegény és az égése lassabban zajlik le, elnyúlik még a kipufogó fázisban is. Hasonló a helyzet, ha nyitott kipufogót használunk, hisz a vezérlési idők számításánál, a töltéscsere kalkulálásánál beleszámították a kipufogó oldali fojtást, amit ha drasztikusan megváltoztatunk, az égés kitolódhat a kipufogó csatornába és akár a kipufogó csőbe is, erősen melegítve a szelepeket.